A komolyabb üzemekben mindenképp érdemes odafigyelni arra, hogy maximális szinten rendben legyen a levegőzés, pontosan azért, mert ennek köszönhetően tudunk majd minőségi munkát végezni. Ami ezen felül még lényeges, hogy tulajdonosként tisztában legyünk azzal, hogy milyen előírások azok, amelyeknek meg kell felelni, hiszen ennek köszönhetően hosszabb távon is minden rendben lehet. A frisslevegős légzésvédő kapcsán pedig igaz, hogy egy plusz eszközökről beszélünk, amit a munka területen folyamatosan viselni kell, azonban hosszabb távon igen csak sokat tud megvédeni. Természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy manapság már az emberek csakis akkor tudnak minőségi munkát végezni, amennyiben a rendelkezésükre áll minden, amire csak szükségük lehet. Ha pedig szeretnénk mindenképp a lehető legjobb megoldás megtalálni minden problémára, szintén olyan beszállítókat kell megtalálnunk a munkavédelem területén, akikben bízhatunk és egyáltalán nem kell amiatt aggódnunk, hogy készlet hiány keletkezik, vagy éppen nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogyan arra a termelés során szükségünk lenne.